Ajánlások

A magát Belga Játékok néven hirdető szervezetet hívtam meg intézményünkbe csapatépítő tréning megtartása céljából. A tantestületből kb. 80 fő vett részt. A játékteret a tornateremben készítették elő. A figyelmes előkészítés eredményeként a játék problémamentesen zajlott le. Több véletlenszerűen összeállított csoport versenyzett.

A hangulat az első perctől nagyon jó volt. A játékot levezető Czifrik Katalin nagyon jó kommunikációval vezette be a feladatokat, bonyolította, koordinálta a csapatokat.

Az utólagos elégedettségi kérdőív alapján az alábbi vélemények születtek:

  • A fogadásunk, a terem berendezése, eszközök előkészítése profi munka volt.
  • Szerintem ez a szakmai csapatépítő nap nagyon hasznos volt, mert arra sarkallt minket, hogy még jobban együtt tudjunk működni, bízzunk egymás véleményében és segítséget merjünk kérni egymástól.
  • Egy ilyen rendezvény által – mivel véletlenszerű a csoportok összeállítása a szekciókban is – megismerhetek olyan kollégákat, akikkel csak a folyosón találkozom és a köszönésen kívül nincs kapcsolatom.

Ezt a fajta csapatépítő tréninget ajánlom minden nagyobb létszámú szervezetnek, ahol a rohanó, munkás hétköznapokon alig találkoznak a munkatársak. Márpedig az együttműködés, az együttes tevékenység, az egymást megértő kommunikáció egy nagy szervezetnél is elengedhetetlenül hozzá tartozik a siker eléréséhez.

Horváthné dr. Hidegh Anikó intézményvezető

Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium

A Hamvas Béla Városi Könyvtárban hagyomány, hogy december elején ünnepélyes keretek között emlékezünk meg névadónkról. Az idén újítani, frissíteni szerettünk volna, új közönséget bevonzani intézményünkbe. Ismertük Czifrik Kati játékait a Belga Sörözőből, és azt kértük, hogy azok mintájára, de tekintettel Hamvas Bélára és a helyszínre tervezze meg a feladatokat. Az ötlet bevált, a játék hírére sok új vendég jelentkezett be a rendezvényre, ahol végül a teltházat is meghaladta a közönség száma. Nagyon jó hangulatban, mozgalmasan telt a vetélkedés. Voltak kérdések, amik megválaszolásához ki kellett menni az épületből, míg más válaszokat arra kijelölt személyektől tudhattak meg – jelszó ellenében. Mind típusokban (sudoku, keresztrejtvény), mind technikában (UV lámpa, scrabble-betűk) igen változatos volt a játék. Mindannyian – játszók és házigazdák – igazán jól szórakoztunk, és izgultunk az egy órás játék során.

Kovács Marianna, igazgató

Csapatépítő tréningen voltunk. Levezetésnek, lazításnak – gondoltam – remek lesz. Önfeledten játszottunk, mindenki élvezte, a végén döbbentem rá, hogy a játék, a verseny képes kihozni az ember rejtett tartalékait, jó és kevésbé jó értelemben is. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Bognár Piroska

MOL Vegyész Szakszervezet

Minden jog fenntartva 2018 © Copyright - Belga Játékok - Az oldalt készítette: webrev'art