„Életutadon a benned élő, tanuló lény vezet, a játékos szellem, aki igazi önmagad.” Richard Bach üdítően eredeti módon fogalmazza meg, hogy kik is vagyunk valójában. Persze, játszunk. Mindig. Főnököt, beosztottat, férjet, feleséget, szeretőt, apát, anyát, gyereket – mikor milyen szereppel kínál meg az élet.

Van egy hatalmas új, virtuális játszóterünk is. Ott néhány gombnyomással konyhatündérré, szexistennővé, a legjobb apává, anyává, tanárrá, hihetetlenül fiatal nagyivá, betegséget, fájdalmat, időt legyőző szuperhősökké válhatunk. Pár kattanás, egy kis mekkelés, és ott a bizonyíték. A játszótársak pedig vidáman tapsolnak: „Ó, de ügyes, bátor és szép vagy! Látszik, hogy boldog vagy!”

De annak is érzed magadat?

A valódi játék egészen más. Éppen az a lényege, hogy átmenetileg minden szerepet mellőzhetünk. Kiléphetünk térből és időből és átengedhetjük magunkat a végtelennek.

És kik a legjobb játékosok? Akik odaadják magukat ennek az élménynek. Akik képesek együttműködni a többiekkel, sértődés nélkül és rugalmasan reagálni a játékszabályokra, kihívásként tekinteni a feladatokat, bízni a saját képességeikben, és ha kell, segítséget kérni. Mert nem feltétlenül győzni akarnak, de nyerni, azt igen! Az ilyen játékosok halálosan komolyan játszanak, mert megérzik magukban a belső gyermeket, aki mohón kíváncsi és szenvedélyesen vágyik a tanulásra.

A Belga Játékok legkeményebb játékosa egy nyugdíjas óvó néni volt. A kolléganőivel érkezett a csapatépítő játékra, amely során egy gyilkosság ügyében nyomoztak. Találtak egy bezárt ládát, de nem lelték a kulcsát, lehet, hogy nem is keresték, mert ez a hölgy az első percben kivette a táskájából a manikűrollóját és szétoperálta a lakatot.

Játékmesterként komoly kihívás elé állított, mivel a megoldása jelentősen lerövidítette a tervezett játékidőt és leegyszerűsítette a rejtély kibogozását. Először haragudtam is rá. Mi a fene? Tönkreteszi nekem a kellékeket, és az első fél órában megoldják az álmatlan éjszakákon át fejlesztett fedeles feladványomat?!

A mérgemet azonban hamar felváltotta az elismerés: mert egyrészt a zárat – lakatos férje melletti tapasztalatainak hála – nem tette tönkre, másrészt TÚLJÁRT AZ ESZEMEN. Kifogott rajtam, vesztettem. Most törhetem a fejemet, hogy ilyesmi még egyszer ne történhessen. És valljuk be, ez jó móka! Én szeretek játszani.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.